Ahogy közelít a vég (no nem a halálomé, épp csak ennek az évnek a vége), s visszagondolok mindarra, ami az elmúlt időszakban formált, és legfőképp szabadabbá tett, egy-két barátom gondolata, illetve kedves könyvem néhány sora jut eszembe, melyek segítettek a múlton vagy a jövőn való rágódás helyett inkább a jelenben lenni. Az első emlék, ami […]

„Este lefekvés előtt, amikor aludni megyünk, mikor a fal felé fordulunk, miért köszönünk el egymástól? Férjünktől, feleségünktől, gyerekeinktől? Hiszen ugyanabban a lakásban vagy akár ugyanabban a szobában maradunk. Vagy talán mégsem? Lehet, hogy különös utazásra indulunk, ki erre, ki arra, az álmok titokzatos világába? Idegen, sötét tengereken hajózunk? Igen, lehetséges, hogy az éjszaka folyamán nappali

Minden reggel építekRead More »

Ahogy a játék elkezdődött, váratlanul egy borászat igazgatói székében találtam magam. Borászat és éppen én?!? Apósom a megmondhatója: velem még egy jót inni sem lehet, nem hogy még a borkészítéshez bármit is konyítanék…  De a vezetés elmélete, hogy hogyan kell hatékonyan működtetni egy vállalkozást (legyen az borászat vagy kohászat, teljesen mindegy), és hogyan kell embereket vezetni

A játék elkezdődöttRead More »

Ha mostanában nem állnak túl jól a dolgok, és a jövőm valamelyik forgatókönyve feletti aggodalmam éppen bénítólag hat rám, szeretem Gandalf szavait felidézni magamnak, aki a Gyűrűk ura egyik jelentében ezt mondta a hobbitoknak:   „Nekünk arról kell döntenünk, mihez kezdjünk az idővel, ami megadatik.” Ékegyszerű, már-már közhelyes mondat? Szerintem nem. Számomra egy nagyszerű tanács, mert

Mihez kezdjünk a ránk szakadó idővel?Read More »

Gyerekkorunktól elkezdve számos, az életünket jelentősen befolyásoló döntést hozunk meg. Iskolát, hobbit, karriert, társat választunk, sok esetben saját döntésünk, hogy hány gyereket nevelünk fel, és milyen neveket adunk nekik. Félig-meddig tudatosan választunk értékrendet, ami alapján még politikai pártok mellett is voksolunk, ezáltal is hatást gyakorolva életünkre, és utódaink életére. Ahogy múlik az idő, e választások

A választások tétjeRead More »

Tegnap volt a 47. születésnapom, gondoltam, ez éppen jó apropója egy kis otthoni szelektálásnak, bár fogalmam sincs, mi az, amit megtartsak. A szép emlékeimet, mondjuk azokat igen. Meg talán a könyveket is. Jó, megtartom a barátokat, bár sok újat mostanában nem tudok mondani nekik. Megy minden rutinból. Ahogy nekiálltam a lakásnak – életem egyik fő

47 éves vagyok. És akkor most mi van?Read More »

Sok ügyfelem keres meg azzal, hogy szeretne valami mást csinálni… Egykor választott hivatása már nem hoz újat, elfáradt, s a napok egyformán telnek. Szeretne valami igazán hasznosat, valami olyat, amiben kiteljesedhet, amiben öröme van, és ami által megkapja azt az elismerést, amely régóta hiányzik a mindennapokból. Miközben érzi, hogy a szíve másfelé húz, mindenki, aki

Karrierút, karrierváltás támogatása coachinggalRead More »

Vagy mégsem? Ha az agyunk teljesen ép (mondjuk még sikeresen távol tartottuk magunktól az Alzheimer-kórt) akkor is hajlamosak vagyunk a korunk és a memóriánk közötti kapcsolat felemlegetésére. Mert hát ügye, ha nem találom reggel a kulcsom, vagy nem jut eszembe egy szó, vagy elfelejtem, hogy ma ünnepeljük Béla névnapját, akkor szerencsére meg is tudom magyarázni:

Ahogy múlik felettünk az idő, úgy romlik a memóriánk.Read More »