Ahogy a játék elkezdődött, váratlanul egy borászat igazgatói székében találtam magam. Borászat és éppen én?!?
Apósom a megmondhatója: velem még egy jót inni sem lehet, nem hogy még a borkészítéshez bármit is konyítanék…
De a vezetés elmélete, hogy hogyan kell hatékonyan működtetni egy vállalkozást (legyen az borászat vagy kohászat, teljesen mindegy), és hogyan kell embereket vezetni ennek a hatékonyságnak az eléréséhez, az nagyon is foglalkoztatott.
E játékon (Fligby) keresztül találkoztam először a magyar-amerikai származású pszichológus, Csíkszentmihályi Mihály gondolatával, miszerint „Flow is good business”, vagyis azzal, hogy ha munkatársaink minél inkább megélik munkájukban a flow élményét, az annál inkább jót tesz az üzletnek is.
És valószínűleg ezzel a játékkal indult el az életem egy teljesen új része. Először tapasztaltam, hogy a munkahelyi vezetésről megalkotott ösztönös elképzeléseimet tudományos tények is alátámasztják. Számomra ekkor egy új játék kezdődött.
A Flow – vagyis áramlat – élménye olyan tevékenységek végzése közben élhető át, amelyekben képesek vagyunk teljesen elmerülni. Ilyenkor megszűnik az idő érzékelése, a külvilág, és csak arra összepontosítunk, amit csinálunk. Gondjaink és más gondolataink kívül maradnak. Bármilyen tevékenység kiválthatja ezt, az olvasás, a gyermekünkkel való játszás, a sportolás, a zenélés, egy sütemény elkészítése, de akár a takarítás vagy a futószalag melletti munka is. Nem a tevékenység tartalma, hanem a minősége fogja meghatározni az élményt, vagyis, hogy hogyan csináljuk azt.
Ekkortájt egy az optimális elképzeléseimtől eltérően működő, hierarchikus és autokrata közegben dolgoztam vezetőként. E játékélménnyel való találkozásig nem is igazán tudtam igazán mit kezdeni azzal, hogy számomra a munkahelyen a feladatok mellet a kapcsolódások minősége is fontos, és hogy hitem szerint, ha az irányításom alatt dolgozók a munkahelyükön is megélhetik a legjobb önmagukat, és felelősséget vállalhatnak a munkájukért, amit élvezettel csinálnak, akkor az én vezetői céljaim is sikerre vihetőek. Noha addig ösztönösen dolgoztam a saját elveim szerint egy ehhez nem a legoptimálisabb közegben, felszabadított a tudat, hogy a jövőben ösztönömet tudatosságra cserélhetem.
Hálás vagyok Csíkszentmihályi Mihálynak, hogy kutatásaival olyan nagy mértékben hozzájárult az örömmel teli munka, mint fogalom valódi tartalommal való megtöltéséhez, és épp így hálás vagyok Forrás Lajosnak, aki többek között e játékot megmutatva egy új ajtót nyitott számomra. Belépve ezen az ajtón felfedezhettem mások vezetésének a mainstreammel nem éppen egyező irányba tartó, értékteremtő dimenzióit, valamint az emberekkel való kapcsolódás technikáinak számomra addig ismeretlen titkait.
Csikszentmihalyi Mihaly Fiume-ban, Olaszországban született, 1934. szeptember 29-én, elhunyt 2021. október 20-án, az Egyesült Államokban.
A háború után Rómában menekültként élt családjával. Innen Amerikába utazott pszichológiát tanulni, hogy álmához, az emberi élet teljes megérétéséhez közelebb kerüljön.
Időközben egy érdekes területet fedezett fel: rájött, hogy a festők képeik alkotása közben úgy viselkednek, mintha transzba estek volna; annyira leköti őket az alkotás élménye, hogy elfeledik a való világot. Ezt lehet érezni más tevékenység közben is (pl. sakk, hegymászás stb.), amikor igazán jól érezzük magunkat. Megjelenik az alkotás élménye, a dicsőség, a vágy, a teljes bevonódás érzése, s ez a pszichológiai terület még kiaknázatlan az emberiség számára. Csíkszentmihályi Mihály, amikor professzori állást kapott a chicagoi egyetemen, el is indította ilyen irányú kutatásait. Interjút készített olyan emberekkel, akik szívesen sportolnak, sakkoznak, táncolnak stb., és lejegyezte ezeket. „Autotelikusnak” nevezte tehát ezeket a tevékenységeket, amelyeket önmagukért, a cselekvésért végzünk, külső jutalom nélkül, és megengedik a teljes elmélyülést. Később ebből született a „flow” fogalma.
Csíkszentmihályi majdnem 60 éves volt, amikor a siker utolérte, és munkásságát kellően elismerték. 1990-ben jelent meg először a Flow-ról szóló könyve, és lassan, de biztosan nagy népszerűségre tett szert.
Később, a Claremonti Egyetemre költözött, ahol 2000-ben megalapította az Életminőségi Kutatóközpontot Itt egészen nyugdíjba vonulásáig tanított.
Számos külföldi elsimerés mellett hazánkban is elismerték munkásságát, 2011-ben Széchenyi díjat, 2014-ben a Magyar Érdemrend Nagykeresztjét, és 2015-ben Príma Primissima Díjat kapott. Több magyar tisztség betöltése mellett 1988-tól a Magyar Tudományos Akadémia tagja.
forrás: Wikipédia