Mihez kezdjünk a ránk szakadó idővel?

Ha mostanában nem állnak túl jól a dolgok, és a jövőm valamelyik forgatókönyve feletti aggodalmam éppen bénítólag hat rám, szeretem Gandalf szavait felidézni magamnak, aki a Gyűrűk ura egyik jelentében ezt mondta a hobbitoknak:  

"Nekünk arról kell döntenünk, mihez kezdjünk az idővel, ami megadatik."

Ékegyszerű, már-már közhelyes mondat? Szerintem nem. Számomra egy nagyszerű tanács, mert újra és újra két dologra mutat rá: 1. földi életünk egyik legnagyobb kihívása nem más, mint az idő strukturálása 2. újra és újra döntést kell hoznunk, hogy hogyan tesszük ezt, vagyis mire fordítjuk az időt, ami megadatik, és ez a döntés bizony minden pillanatban a saját felelősségünk.

Eric Berne szerint (aki az emberek közötti kommunikációt megfigyelve dolgozta ki elméletét) nincs kényelmetlenebb dolog, mint az emberek közötti érintkezésben támadt folytonosság hiánya, hiszen ekkor ránkszakad az ember örök problémája: hogy hogyan strukturálja az ébrenlét óráit. Minden társas létezés funkciója hát, hogy az emberek kölcsönösen segítség egymást ebben a vállalkozásban.

Ha két vagy több ember együtt vannak egy szobában, szerencsére hatféle módot is találhatnak Berne szerint az idejük kitöltésére.  Az egyik szélsőséges, de egyben nagyon biztonságos mód a VISSZAVONULÁS, amikor az emberek nem bocsátkoznak nyílt kommunikációba. Ilyesmi megtörténhet például a metrón, de akár egy partiban is dönthetünk úgy, hogy egy sarokban egyedül ücsörgünk poharunkkal kezünkben. Szintén biztonságos zónának számítanak a RITUÁLÉK, melyek hagyományaink és szokásaink mentén a létünk kölcsönös elismerését fejezik ki. Ide tartoznak például a köszönések, a “Hogy vagy? – Kösz, jól!” párbeszéd, vagy minden olyan rövid, két ember közötti kommunikációs tranzakczió, amellyel nyugtázhatjuk, hogy te is itt vagy, én is itt vagyok.

Az idő strukturálásának következő – és egyben leghétköznapibb – módszere a MUNKA, amelynek fókusza a megformálandó anyagon van (legyen az egy ténylegesen megmunkálandó fadarab, vagy akár egy matematikai művelet, esetleg egy blogbejegyzés írása). A következő típus az IDŐTÖLTÉS. Ez már nem olyan kiszámítható, mint egy rítus, de hogy el tudjuk képzelni, mi is ez, gondoljunk egy koktélpartira, ahol különböző témák mentén csevegünk másokkal.  

Végül az utolsó két lehetőség, melyek egyben a társas érintkezés legtöbb örömet nyújtó formái is: a játszmák és az intimitás. A JÁTSZMA (most végtelenül leegyszerűsítve) az a kommunikáció, amikor a résztvevők úgy tesznek, mintha egy adott dolgot tennének, miközben valami egészen mást tesznek – vagyis a kimondott szavak és tettek mögött mindig találunk valami rejtett üzenetet. Játszmák esetén – ahol végül mindkét fél kap valamiféle (nem feltétlen pozitív) pszichológiai nyereséget – szükséges, hogy az egyik fél kivesse kommunikációs horgát a másikra, míg a másik fél rá kell harapjon e horogra, különben nem működik. Érezzük: ez a kommunikáció egy igen összetett módja, legtöbbünk mégis profi szinten használja, s mindennapjaink szinte kiküszöbölhetetlen eleme.

Ehhez képest az INTIMITÁS egy gyengéd, játszmamentes viszonyt jelent, amelyben a felek szabadon adnak és fogadnak el érzelmeket, és amely mentes a kizsákmányolástól.

Nos, láthatjuk: rendkívül széles a választási lehetőség, hogy miképpen struktúráljuk az időnkent. Ami ebben elsősorban a mi felelősségünk, hogy tudatosan, és szabad akaratunkból hozzunk döntést ezzel kapcsolatban, majd ezzel összehangban cselekedjünk, illetve ennek megfelelően kapcsoldójunk másokhoz.

És szerintem pontosan erre utal Gandalf is: csakis a saját felelősségünk, hogy a rendelkezésünkre álló időnkkel mit kezdjünk – éljünk hát e felelősséggel!

Ha tetszett, oszd meg itt:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.