Struktúra vagy szabadság?

Álmomban korábbi munkahelyemen jártam, ahol ámulva néztem, hogy kollégáim zenére táncolva pakolgatják az aktákat a különböző színekben pompázó polcokra (gyönyörű színek voltak, a munkatársak pedig… hogy is mondjam, olyan álomszerűen tökéletesek). Hihetetlen, és egyben csodálatos volt, ahogy a hivatali ügyek pusztán attól megoldódtak, mert a polcokon helyükre kerültek…

Néha mindennél jobban kell a rend

Nem kellett elővennem reggel az álmos könyvet, hogy megértsem az üzenetet. Előző este egy online megbeszélésen ugyanis eléggé befeszültem, s már lefekvés után azon töprengtem, hogy mi válthatta ki bennem az erős negatív érzelmeket. Ahogy végiggondoltam, hogy pontosan mi is történt, rájöttem, hogy egyszerűen nem bírtam el a rám ömlő információ és lehetséges feladat mennyiségével, és a szervezetem minden lehetséges módon ellenállt.

Az álmom pedig azt mutatta meg nekem, hogy ha mindezt rendezem magamban, és mindent helyére téve struktúrát alakítok ki a most még összevissza információhalomból, akkor elmúlik a nyomás a mellkasomról, és a feladatokhoz is képes leszek hozzáállni. De kell egy jó „térkép”…

Ahhoz, hogy hozzám hasonlóan ne feszüljünk be a hirtelen ránk szakadó feladat mennyiségétől, két dologgal is érdemes tisztában lennünk.

Te milyen típus vagy?

1) Olyan típus vagyok, aki egyszerre nyolc dolgot csinál, és csak akkor működik optimálisan, ha egy kieső feladat helyére beránthat egy újat? Vagy inkább olyan vagyok, aki lépésről lépésre halad, és ha egy feladatával végzett, akkor tud csak jóízűen belevágni egy másikba? Ha előbbi, akkor feszültséget inkább az fog okozni, ha a munkatársak hozzám képest túl kevés dolgot csinálnak egyszerre, és ezért nem tudunk szinkronba kerülni, vagy éppen az, ha a főnökeim nem terhelnek meg számomra elég feladattal. Ha utóbbi, akkor csak az egyes teendőink elvégezte után szeretünk újat kapni, és bizony könnyen bénítólag hathat, ha váratlanul növekszik meg a feladatlistánk.

Fontos, hogy ez nem a sebességről szól, valószínűleg mindkét típus képes elbánni ugyanazzal a feladatmennyiséggel közel ugyanannyi idő alatt, csak míg az egyik egyszerre mozgatja a szálakat, a másik sorról-sorra halad.

2) A másik kérdés, hogy a feladataink feldolgozásához hogyan tudunk leghatékonyabban hozzáfogni. Van, aki úgy tud jól belevágni a dolgok sűrűjébe, hogy van egy világos kerete, struktúrája annak, amit elkezd, és van, aki akkor hatékony, ha azt érezheti, hogy már az indulás pillanatában is teljesen szabadon alakulhat minden (mondván: menet közben úgyis minden a helyére kerül majd). Figyeljük meg, hogy az indulás pillanatában a skála melyik végén érezzük jól magunkat: ha frankó tervünk van (amitől később akár el is térhetünk), vagy ha már az indulás pillanatában teljes a szabadságunk?

Ha azt érezzük, hogy általában a feladatok indulásánál nagyobb a struktúra iránti igényünk, és akkor vagyunk komfortosak, ha van egy jó térképünk a feladatok végrehajtására, vagy általában igaz ránk, hogy szeretjük a feladatainkat sorról-sorra elvégezni (rám mindkettő igaz), akkor a bennünk keletkező feszültség egy gyakori kiváltója lehet, ha a fejünkben lévő dolgok feltorlódnak, vagy rendezetlenek.

Egy ötlet

Mit tehetünk ilyenkor? Rendezzük! Például vessük papírra az összes előbukkanó feladatot (legyen az a munkahelyi vagy a családi listánkon), állítsunk fel fontossági sorrendet, csoportosítsuk az egybe illőket, vagy nézzük meg, van-e olyan feladat, ami meg kell előzze a többit. Már az is sokat segít, hogy leírva és felsorolva látjuk őket, hiszen így vizuálisan rá tudunk nézni mindarra, ami korábban a fejünkben szerte széjjel volt. Ha fontossági sorrendet is fel tudtunk állítani, akkor pedig már sokkal könnyebb szívvel fogunk tudni nekivágni az előttünk álló feladatoknak, mert el tudjuk kezdeni a legfontosabbal, és minden egyes feladat elvégzése után átélhetjük majd az áhított befejezettség érzését is.

Ha tetszett, oszd meg itt:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük