Nagyapa hangja

• az idősek világnapjára •

Már egész fiatalon megszerettem a klasszikus zenét. Nagyapám ezt megneszelve meglepett azzal, hogy átjátszotta egy hanglemezről a Carment. A kazi nagyon korrekten volt elkészítve, nagyapám maga mondta fel rá, hogy mit fogok hallani, kik adnak elő ebben az összeállításban. Hangja megfontolt és komoly volt.

Egy üres kazetta nagy kincs volt akkor egy 10 év körüli srácnak, bármit (is) lehetett rávenni, s hogy-hogy nem, én az operát (nem csak a Carment, hanem úgy általában) nem tudtam igazán megkedvelni. Hát elég hamar került rá más. Hogy hirtelen döntés volt-e, már nem emlékszem, de nem igazán volt tudatos, az biztos.

Nagyapám ‘92-ben halt meg, de még ezt követően is éveknek kellett eltelnie, hogy rájöjjek arra az egyszerű tényre: a hangja – mielőtt egy könnyűzenei válogatással felülírtam volna – ott volt egy szalagon a birtokomban. Történetem, és múltam egy darabja az örökkévalóságig velem lehetett volna.
Hogy mit jelentene számomra ma ez a kazetta abban az általa felvett állapotban, nem tudom. Valószínűleg ma se szeretném jobban a Carment. De azt tudom, hogy már magamban sem vagyok képes felidézni nagyapa hangját.

Hát… nem akarok okoskodni, de…
Fogjátok meg a mobilotokat, szaladjatok a nagyszülőkhöz, nyomjátok meg a REC gombot, s kérjétek, hogy meséljen!
Több tanulság itt most nem adódik.

Ha tetszett, oszd meg itt:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.