Tartósan mások társasága nélkül lenni, az olyan, mintha megszűnnénk létezni. Ami ebben fura, hogy ezt megélhetjük akár hús-vér emberek közvetlen közelében is.
Mint az Utazók c. filmben a főszereplő, aki egy távoli bolygóra repülő űrhajón a hibernációból egyedül felébredve marad magára ötezer lefagyasztott másik ember „társaságában”, akik – nem meglepő módon – következetesen nem reagálnak rá. Nem szpojlerezek arról, hogy mit kezd magával ebben a rendkívül ingerszegény környezetben, de annyit mégis elárulhatok, hogy… hát… szóval ettől nincs túl jól.
Nekünk nem kell filmfőszereplőnek lennünk, hogy megízlelhessük ezt a fajta magányt, bárki átélheti mások közvetlen közelségében is (akár munkahelyi környezetben, egy iskolai osztályban, de még akár családon belül is).
„Ha nem simogatják a gerincagyadat, kiszikkad” – mondta találóan Berne, ami alatt azt értette, hogy a másoktól kapott ingerekre éppen annyi szükségünk van, mint a fizikai táplálékra. Ezen, létünket visszaigazoló reakciók hiányában nem csak érzelmi sivárságot élünk meg, de tapasztalhatjuk azt is, hogy movitációink is a mélybe süppednek. S leginkább ilyenkor, magányosságunk teljességében tűnik szembe: mennyire fontosak is az életben a jól működő kapcsolatok.
🌞 Gyere velem coachingba, ha szeretnél ránézni kapcsolataidra, vagy ha jó minőségű kapcsolatokat hozó változást szeretnél az életedbe.