Látod: akkor is rajtam volt a szupermenőségem, legfeljebb a tekintetem változott. Picit. Mit olvasol ki a szemeimből? No jó, kicsit kiakadtam, s előbb csak a türelmem fogyott el, aztán én. Ezen a képen látod, fogytam. Még jól is állt – bár nem volt ilyen cél.
Nem értettem, mi történt a világgal, fogalmam sem volt, hogy élik ezt meg a gyerekeim, nem tudtam, mi lesz a munkámmal, s akkor még főzzek minden nap?!? Hát azért van egy határ. Végtére is nincs tizenhat kezem… Az osztály csoport üzi meg egész nap úgy pittyegett, hogy folyton rettegtem, hogy lemaradunk valamiről.