Online vezetéstámogató program

SZOCIÁLIS, GYERMEKVÉDELMI ÉS OKTATÁSI INTÉZMÉNYEK VEZETŐINEK

MIÉRT GYERE ÉPPEN VELEM TANULNI?

Pályám elején mozgáskorlátozottakkal, később vezetőként alapellátásban idősekkel foglalkoztam. Ezt követően szociális irodán, végül pedig egy időseket ellátó bentlakásos intézményben kísértem, támogattam munkatársaimat, mint vezető. Mindhárom vezetői pozíciómban jelentős sikereket értem el a munkatársak megtartásában, a változó körülmények dacára is jó hangulatú, előremutató csapatmunkában, korábban ösztönösen, később coaching szemléletű vezetéssel. Négy éve foglalkozom coachinggal, és coaching szemléletű workshopok, tréningek megtartásával, jelenleg felnőttképzőként. Az alábbi programsorozattal a célom, hogy a jellemzően két tűz közé szoruló intézményvezető társaimat könnyen fogyasztható, korszerű és a mindennapi gyakorlatban használható ismeretekkel támogassam. Mindeközben lehetőséget teremtsek a vezetőknek találkozásra, tapasztalatcserére.

HOGYAN VEHETSZ RÉSZT?

Az online program a népszerű Zoom felületén érhető el, 1,5-2 órás moduljai egymástól függetlenül is értékesek, használhatóak, több alkalommal kerülnek meghirdetésre. Az egyes workshopok péntekenként 12.30-kor kezdődnek. Egy-egy modul ára bruttó 4000 forint, 5 alkalom előre történő megrendelése esetén az ötödiket ajándékba kapod. A jelentkezés feltétele, hogy szociális, gyermekvédelmi vagy oktatási intézmény (ide értve a kulturális intézményeket is) vezető munkatársa legyél (ez lehet intézményvezető-helyettes vagy csoportvezetői beosztás is).

A workshopok a felnőttképzési törvény alapján felnőttképzési tevékenységnek minősülnek. Az ehhez kapcsolódó adatszolgáltatási kötelezettségről szóló részletes tájékoztatót itt olvashatod el.
Felnőttképzőként nyilvántartási számom: B/2020/002247.

MODULOK TARTALMA

Énállapotok a kommunikációban

Folyamatosan kommunikálunk munkatársainkkal, vezetőtársainkkal, vagy éppen az intézményünk fenntartójának képviselőivel – mindig más szerepet öltve magunkra. Tesszük ezt úgy, hogy váltogatjuk eközben magatartásunkat, nézőpontunkat, hangunkat, de még szókincsünket is. Magatartásunk egy-egy ilyen készletét Berne egy-egy (összesen három) énállapotnak feltette meg.
 
Hogy a Szülői, a Felnőtt és a Gyermeki énállapotnak megfeleltethető magatartásminták készletével hogyan bánhatunk jól a mindennapokban, azt ezen a workshopon megtudhatod.

Vezetés és hatásgyakorlás – Milyen vezető vagyok?
Dolgozói motiváció a gyakorlatban
Reziliencia
Változás-menedzsment
Visszajelzések
Konfliktuskezelés, nehéz beszélgetések
Akciótanulás