Minden reggel építek

„Este lefekvés előtt, amikor aludni megyünk, mikor a fal felé fordulunk, miért köszönünk el egymástól? Férjünktől, feleségünktől, gyerekeinktől? Hiszen ugyanabban a lakásban vagy akár ugyanabban a szobában maradunk. Vagy talán mégsem? Lehet, hogy különös utazásra indulunk, ki erre, ki arra, az álmok titokzatos világába? Idegen, sötét tengereken hajózunk?

Igen, lehetséges, hogy az éjszaka folyamán nappali személyiségünk szétzilálódik, darabjaira hullik, elmerül az álom hullámaiban. És reggel, fölébredvén, azt sem tudjuk, hol vagyunk és kik vagyunk. Nem tudunk hip-hop kugrani az ágyból, s máris nekiindulni a következő napnak. Mert előbb a szó szoros értelmében „össze kell szednünk” magunkat, össze kell szednünk az éjszaka folymán széthullott személyiségünket, énünket. És ez nem könnyű feladat.”
/Hankiss Elemér: Az ezerarcú én/

Összerakni magamat

Szeretem a reggeleket. Szeretem, hogy minden egyes reggel újra és újra összerakhatom magam. Általában már az óra csörgése előtt megébredek, megfejtem a magamnak feltett találós kérdést, hogy hétvége van vagy hétköznap (fel kell-e kelni avagy sem), majd ezt is szeretem leszűkíteni arra a napra, amire úgy gondolom, hogy „na az lesz ma”. Ez a munka könnyebbik része, innentől jön a kemény dió: apró építőkockákból fel kell építenem a fentebb is említett énképemet, mégpedig azt, amelyik leginkább passzol ahhoz a naphoz.

A kedvencem a hétvégi bevásárló-főzőcskéző-családjáról-gondoskodó énkép, ebben igazán otthonosan mozgok. De vannak a ma-tréner-vagyok, vagy a coaching-ügyfeleim-lesznek énképek; melyekhez nagyobb mentális rákészülés szükségeltetik, vagy a napom-nagyobb-részében-munkatársakkal-együttgondolkodós énkép, melyekhez a legpasszentosabb énem a kreatív, egymást meghallgató, s egymásra reflektáló önmagam.

Ez a fajta belső felkészülés, amiben arra keresem a választ, hogy ki vagyok én MA?, nemcsak fókuszáltabbá tesz a nap során, de abban is segít, hogy az introvertáltabb énemet – ha szükséges – felkészítsem a szereplésekre.

Mondanom sem kell, az öltözékem (pólót veszek vagy inget), megborotválkozom-e vagy sem ugyanúgy az aznapra való hangolódás részei, mint ahogy mentálisan készülök az aznapi feladataimra. A lényeg, hogy mindennap eldönthetem, hogy ki leszek aznap, és mely külső vagy belső alkotóelemeimet kell megerősítenem. Szerintem ez óriási szabadság.

Lehetőség, hogy aznap másképp történjenek a dolgok

Ha hiszitek, ha nem, képes vagyok előre befolyásolni, hogy hogyan történjenek meg a dolgok velem, vagyis hogy hogyan éljem át az előre számítható események sorát. Az egyik szuperképességem, hogy egy-egy fontosabb esemény forgatókönyveit előre lejátszom magamban. A jó szcenáriókat épp úgy, mint a rosszakat, így a saját hozzáállásomat, és érzéseimet is előre megbeszélhetem magammal.

Mondok egy példát egy kevésbé lényeges, de mégis bosszantó, mindennapos dologra: amikor reggel szeretnék kimenni azon a kapun, amelyhez ugyan nincs kulcsom, mégis a legoptimálisabb utcaszakaszra érkezést biztosítja számomra, néha-néha bosszankodva veszem tudomásul, hogy zárva van, s visszafelé kell megtennem jó pár métert ahhoz, hogy egy másik, könnyen hozzáférhető kijáratot találjak. Remélem, érthető a bosszankodásom: pár méterről van szó, de mégiscsak visszafelé kell jönnöm egy már megkezdett úton. Ez azért csak borzasztó, nem? 😊

Azokon a napokon viszont, amikor e kapu felé haladva már előre végiggondolom a kedvezőtlen forgatókönyvet is, akkor felkészülve erre a lehetőségre is az emiatti bosszankodás egyszerűen elkerül.

Hát ugyanezt csinálom a reggeli órákban a várható nagyobb eseményekkel is. Előre felkészítem magam a pozitív kimenetek mellett a lehetséges negatív végeredményekre is. Ha így teszek, a rossz érzések színe-javát képes vagyok távol tartani.

Elrontott napok másnapja

Van még, amiért szeretem a reggeleket. Amikor egy nap eseményei fentiek ellenére mégis tönkre vágják a jókedélyt (hiszen nem minden kiszámítható, s így nem mindenre lehet felkészülni), hiába azonosítom az érzéseimet, aznap sokszor mégsem vagyok képes módosítani azokat, s benne maradok a rosszkedvbe alaposan. Hát, ez bizony nem túl hatékony folytatását vetíti előre a napomnak. De máris javítja hangulatomat az az önmagamról szerzett tudásom, amit pár éve fedeztem fel: bármilyen is a napom, következő reggel ébredéskor a legtöbb esetben már más állapotban vagyok, és érzelmileg is sokkal jobban el tudok távolodni a tegnap szörgyűségeitől. 

Így az elrontott napon is jobban megengedhetem magamnak, hogy a rossz érzéseim ellen ne hadakozzak, és akár nagyobb mélységeiben megéljem azokat, mert jó eséllyel a másnapnak más hangulattal fogok nekifutni. Ha te is így működsz, akkor ez egy-egy borús napon hidd el, hasznos tudás, mert a sötét-felhős érzések közé belecsempésződik általa némi remény.

Teremtek egy világot magamnak

Az emberek olyanok, amilyennek látjuk őket, s a belső világunkban, ahol megéljük a mindennapokat, erős hatással van ránk, hogy mire, pontosabban mely tulajdonságaikra fókuszáljuk figyelmünket.

Egy kollégámtól lestem el azt a technikát, amit ő talán nem is tudatosan alkalmaz: hangosan is kimondja, hogy a körülötte lévő embereknek milyen értékes tulajdonságaik vannak. Biztos vannak rosszak is, de azokat nem mondja ki. Például: „Ebben a tanulócsoportban nagyon magas a kognitív szint, öröm velük együtt dolgozni.” Noha az említett csoportnak is nyilván vannak hiányosságai, ennek a mondatnak a rögzítésével – aminél fontos, hogy őszintén és hitelesen kimondható legyen –, máris megteremtette annak a lehetőségét, hogy az adott csoportból a legtöbbet hozza ki, és ő maga is a lehető legjobban érezze magát a velük való munkában.

Ez nem holmi önámítás, vagy illúzió, de varázslatnak mindenképpen varázslat abban az értelemben, hogy képesek vagyunk általa más megélést biztosítani magunknak és környezetünknek is. Csak a dolgok vagy emberek ezer arca közül ki kell tudnunk választani azt, ami számunkra is örömet okoz. Mert ezer arcuk van, ebben biztos vagyok.

És ezt a technikát szoktam reggel is alkalmazni. Mit szeretnék elérni azzal az emberrel, akivel aznap találkozom? Mi szolgálja célom sikerességét inkább, ha teljesen idiótának és alkalamatlannak látom őt, vagy ha úgy gondolok rá, mint céljaim egyik kulcsfigurája.

Ha kritizálnád e technikámat, az rendjén való. Te is dönthetsz arról, hogy milyen világot teremtesz magadnak, s e képességeidhez mérten érezheted majd vidámabban, vagy akár egészen nyomorultul magad. Remélem, elhiszed, hogy részben ez is a te döntésed kérdése.

Ha tetszett, oszd meg itt:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.